| |
HEFOP
Minőségkultúra projekt
***
Nyitott képzési és Koordinációs Központ
AKTUÁLIS PÁLYÁZATOK
AZ "ESÉLYT A TANULÁSRA" KÖZALAPÍTVÁNY
KURATÓRIUMÁNAK
ŐSZI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA
a 2004/2005. tanévre
A Kormány 1078/1997. (VII. 17.) Korm. határozatával
létrehozott "Esélyt a Tanulásra" Közalapítvány
- a 2003. február 15-i módosítással összhangban - támogatást
kíván nyújtani azoknak a felsőoktatási intézményekben tanulmányokat
folytató, nehéz anyagi körülmények között élő nappali tagozatos
hallgatóknak, valamint fogyatékossággal élő diákoknak, akik
e támogatás nélkül tanulmányaik folytatására nem lennének képesek.
A támogatást tanévenként meghirdetett pályázat alapján a szorgalmi
időszak tíz hónapjára lehet elnyerni.
Pályázhatnak:
- A felsőoktatási intézmények (egyetemek,
főiskolák) beiratkozott, államilag finanszírozott képzésben
részt vevő nappali tagozatos (első alapképzésben, első kiegészítő
alapképzésben, a felsőoktatási intézmények által indított "felsőfokú
szakképzésben" - szakirányú továbbképzésben - tanuló), magyar
állampolgárságú hallgatói.
- A támogatás odaítélésének feltétele, hogy a
pályázó nettó havi jövedelme, valamint a háztartásában az egy
főre jutó nettó havi átlag jövedelem (az elmúlt hat hónap adatai
alapján) ne haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb
összegének 80%-át (ez a jelenlegi szabályok szerint 18.560
Ft-ot tesz ki), illetve fogyatékossággal élő hallgatók
esetében ennek 100%-át (mely jelenleg 23.200 Ft).
- A harmadik vagy e fölötti tanévüket megkezdő és a korábban
már a Közalapítvány által támogatott hallgatók csak akkor
nyerhetik el ismét a támogatást, ha a megelőző mindkét félévben
tanulmányi eredményük átlaga legalább jó rendű (3.51-), vagy
kreditrendszerű képzésben ennek megfelelő értékű volt.
(Fogyatékossággal élő hallgatókra ez a feltétel nem vonatkozik!)
A pályázati felhívás megtekinthető és a pályázati
anyag letölthető az Internetről is az alábbi címen:
http://www.ph.hu/esely/
A pályázat benyújtásának határideje: 2004. október 14.
A pályázatok elbírálásának várható határideje: 2004. november
26.
Bővebb információt és pályázati adatlapot a Nyitott
Képzési és Koordinációs Központban lehet kérni.
A pályázatokat szintén ide kell benyújtani, legkésőbb 2004.október
14-ig. A határidő után érkező pályázatokat nem áll módunkban
elfogadni.
| A Magyar Tudományos
Akadémia pályázatot hirdet
A 316/2001. (XII. 28.) Kormányrendelettel
módosított 156/1997. (IX. 19.) Korm. Számú rendelettel létrehozott
Bolyai János Kutatási Ösztöndíjra
Az ösztöndíj célja: tudományos munka megírásának
vagy azzal egyenértékű kutatási témában létrehozott alkotás
elkészítésének, valamint a további tudományos minősítés,
illetve cím elnyerésére való felkészítés elősegítése. Pályázat
nyújtható be valamennyi tudományterületen, illetőleg tudományágban.
Az ösztöndíjra pályázhat az a felsőfokú végzettséggel
rendelkező személy, aki:
- magyar állampolgár,
- PhD, illetve azzal egyenértékű tudományos fokozattal rendelkezik
a pályázat benyújtásakor,
- a pályázat benyújtási határidejének időpontjáig a 45.
életévét még nem töltötte be,
- kutatásait magyarországi tudományos intézményben (felsőoktatási
intézményben, akadémiai kutatóintézetben, egyéb tudományos
kutatóhelyen) kívánja végezni, és ehhez az intézmény fogadókészségéről
szóló nyilatkozattal rendelkezik.
A pályázat beadási határideje: 2004. március
1.
A pályázati díj befizetéséhez csekket a Nyitott Képzési
és Koordinácós Központban beszerezhető
Bővebb információ: www.mta.hu
címen.
|
|
NEMZETKÖZI
PÁLYÁZATOK
RÉGI PÁLYÁZATOK
|
| PÁLYÁZATI OLDALAK:
|
|
|