|

 




További
információk
További
információk
Eszterházy Károly Főiskola
Magyar Irodalomtudományi Tanszék
Tel.: (36) 520-475
|

A
képzés általános célkitűzései:
A hagyományos tanárképzésben szakként
sem a táncpedagógus-, sem a dráma-pedagógusképzés nem kapott helyet. Ugyanakkor
a NAT kiemelten kezeli mint műveltségi részterületet a tánc- és drámapedagógiát,
melyek kiindulópontját a hagyományőrzés jelenti, s a verbális és
nonverbális kifejezőképesség fejlesztésén, az improvizációs technikák
elsajátításán át juttatja el a tanulókat a mindennapi élet jelenségeinek
megismeréséig, valamint a műalkotások elemzéséig. Képzésünk ennek megvalósításához
kíván segítséget nyújtani, azaz hogy az érdeklődők magukévá tehessék ennek
a viszonylag kevésbé ismert, de a tanításban véleményünk szerint igen
jól felhasználható módszernek az alapjait.
A
képzés célja, hogy a vizsgák és az elkészített diplomamunka megvédése
után a kollégák képesek legyenek a NAT-ban megfogalmazott tánc- és drámapedagógiai
ismeretek integrált felhasználására, azaz mindennapi munkájukba, a szaktárgyak
oktatásába, illetve egyéb iskolai programokba beépíteni a hagyományőrzés
főbb elemeit; ismerjék a nemzeti és nemzetiségi kultúrák alapvető mozdulat-,
dallam- és szókincsét, szertartásait és hiedelemvilágát. Legyenek
képesek különböző technikákat tartalmazó összetett improvizációkra
mozgásban, táncban. A drámapedagógia révén sajátítsák el önmaguk és
társaik teljesebb megismerését, ezt a fajta információszerzést és -átadást.
A végzett tanárok legyenek képesek a személyiségfejlesztés és -alakítás
drámapedagógiából ismert újszerű technikáinak átadására, mely egyúttal
számukra is a tanulók megismerésének egy újfajta útját jelentheti.
A
képzés leírása
A kurzusok legelsősorban gyakorlatorientáltak, ami azt jelenti,
hogy az órák kb. kétharmada ilyen jellegű. (Emiatt hiányzásoktól csak
a legritkább esetekben tudunk eltekinteni.)
A
foglalkozások e stúdiumok keretében kiscsoportosak, ami szerintünk
nemcsak az anyag könnyebb és közvetlenebb elsajátítását teszi lehetővé,
hanem arra is módot ad, hogy a résztvevők kérdezhessenek, bizonyos feladatokat
újra és újra elpróbálhassanak, eljátszhassanak. A képzésben olyan anyagrészek
szerepelnek, melyek a tánc- és drámapedagógia alapjainak elsajátításához
elengedhetetlenül szükségesek, ugyanakkor fontosnak tartjuk a gyakorlati
tudnivalók elméleti megalapozását is.
A
képzés kiemelten fontos területei:
- a tanári mesterség
időszerű kérdései
- dráma- és tánctörténet
- zeneelmélet
- játékpszichológia,
csoportlélektan
- anatómia, gimnasztika,
tánctechnika
- ünnepek, folklór
- táncismeret
- mozdulatelemzés,
táncjelírás
- drámapedagógia,
dramaturgia
- a hagyomány játékai
- alapozó drámajátékok
- módszertan (alkalmazott
drámajáték, tánctanítás)
- bábjátékos ismeretek
A képzés időtartama:
4 félév - 450 óra
Indulási létszám: 20-25 fő
Képzési hely: Eger, Eszterházy Károly Főiskola; vagy esetleg
miskolci
helyszín, amennyiben legalább 25 fő jelentkezik
A képzés költsége: 88.000,- Ft/fő/félév
Végzettséget igazoló irat: főiskolai oklevél (tánc- és drámapedagógus
diploma)
Kiknek ajánljuk a képzést?
Olyan általános iskolai tanítóknak valamint tanároknak, ill.
óvópedagógusoknak, akik érdeklődnek
a fent megjelölt témák, új oktatási módszerek, illetve e sokáig elhanyagolt
szakterült iránt. Úgy véljük, hogy a tánc- és drámapedagógia által a kollégák
nemcsak színesíteni képesek oktatási munkájukat, hanem új lehetőségek
birtokába jutnak mind a szakképzés területén, mind a tanulókkal való foglalkozásban,
személyiségük megismerésében és alakításában. Emellett tudásukat a különböző
iskolai rendezvények illetve színjátszó körök, iskolai színpadok vezetése
során is sokszorosan kamatoztatni tudják.
A képzés intézményi feltételei
A tánc- és drámapedagógia szakirányú továbbképzési szak (ún. másoddiplomás
képzés) személyi és tárgyi feltételei teljes mértékben adottak intézményünkben.
A képzésben közreműködő tanszékek (irodalomtudományi, pszichológia, pedagógia,
testnevelés, ének-zene, nyelvészet) felszereltsége minden tekintetben
megfelelőnek mondható, s a főiskola rendelkezik az oktatáshoz elengedhetetlenül
szükséges helyi-ségekkel, berendezésekkel és eszközökkel.
A képzésben gazdag oktatói tapasztalattal
rendelkező tanári gárda működik közre, akik mind a nappali, mind a posztgraduális
képzésben sokirányú szakmai tapasztalattal bírnak. Képzésünk színvonalát
az is emeli, hogy olyan külső szakembereket is bevonunk a munkába, akik
az adott szakterület országosan is elismert hírű, jelentős szakmai múlttal
rendelkező oktatói.
Emellett értékelő lapokkal, valamint a hallgatókkal folytatott személyes
beszélgetésekkel is igyekszünk eleget tenni a minőségbiztosítás követelményeinek.
A jelentkezéssel kapcsolatban további információk
Eszterházy
Károly Főiskola
Magyar Irodalomtudományi Tanszék
Dr. Szentesi Zsolt
tanszékvezető főiskolai tanár
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Tel.: 36/520-475
A jelentkezés feltétele: a főiskola Tanulmányi Osztályán igényelhető
jelentkezési lap kitöltése és elküldése. (E jelentkezési lap nem azonos
azzal a jelentkezési lappal, amelyet bármely felsőoktatási intézményben
továbbtanulni szándékozó jelölt ki kell, hogy töltsön, s legkésőbb március
1-ig postázzon. A tánc- és drámapedagógia szakra minden év augusztus 30-ig
lehet jelentkezni a fentebb említett jelentkezési lap kitöltésével.)
Cím:
Eszterházy Károly Főiskola, Tanulmányi Osztály
3300 Eger, Eszterházy tér 1.
Tel.: 36/520-400/2029
Köröskényi Erzsébet
(tanulmányi előadó)
|