Felhívás a köztársasági ösztöndíj 2013/2014. tanévi pályázatára
2013 május 27. 14:43
Tájékoztatjuk hallgatóinkat, hogy az oktatásért felelős miniszter a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (Nftv.) 64. § (5) bekezdése, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendeletben foglaltak szerint a 2013/2014. tanévre köztársasági ösztöndíjat adományozhat.
Az Élelmiszertudományi Intézet munkatársainak részvétele az év legjelentősebb európai élelmiszerkémiai konferenciáján.
2013 május 16. 15:39
Az idén május 7. és 10. között Isztanbulban megrendezett XVII. EuroFoodChem konferencián négy egri kutató, Dr. habil. Kiss Attila, Dr. habil. Forgó Péter, Dr. Murányi Zoltán és Rapi Sándor vett részt.
A Jazz Faces zenekar olaszországi verseny győzelme
2013 május 16. 12:00
A főiskola Ének - zene Tanszékének népszerű zenekara, mely már két éve intézményünk közéletének állandó szereplője, kiemelkedő sikert aratott a VIII. "L. Denza" zenei versenyen Castellammare di Stabiaban.
Az Eszterházy Károly Főiskola Magyar Irodalomtudományi Tanszéke 2013. május 23-án rendezi Gárdonyi-Bródy-év következő programját, mely a mesék és képek köré szerveződik.
Sikerrel zárult a tehetséggondozó program a Politológia Tanszéken
2013 május 08. 16:37
A Politológia Tanszék 2013. tavaszán hirdetett három nyelven tehetséggondozó programsorozatot középiskolások számára. Az előadásokat és a konzultációkat követően lehetőség volt a diákok tudásának bemutatására.
Dr. Monok István az MTA Elnökség nem akadémikus tagja lett
2013 május 08. 11:03
A Médiainformatika Intézet Kulturális Örökség és Művelődéstörténet Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanárát az MTA Közgyűlése az MTA Elnökség nem akadémikus tagjává választotta.