|
News Havi hírek - Sajtótájékoztató 2010. februárAz Eszterházy Károly Főiskola szokásos havi sajtótájékoztatóját február 16-án délelőtt tartotta a Líceum I. emeleti konferenciatermében.
Dr. Csáfor Hajnalka PR programigazgató köszöntője után dr. Liptai Kálmán a Természettudományi Kar dékánja vette át a szót, és ismertette a Regionális Felsőoktatási Szövetség első pályázati próbatételét, mely a TÁMOP-4.2.1.B-09/1/KONV kódszámú „A felsőoktatás minőségének javítása kiválósági központok fejlesztésére alapozva Észak-Magyarország stratégiai kutatási területein” című projekt. Az Eszterházy Károly Főiskola intézményfejlesztési tervében fontos célkitűzésként szerepel a régió három felsőoktatási intézményének (EKF, KRF, ME) hálózati együttműködése a képzés, kutatás, technológiai fejlesztés területein. A közelmúltban egy konzorciumi megállapodás készült elő abból a célból, hogy a Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP 4.2.1/B konstrukció keretében a három intézmény pályázatot nyújtson be, és a pályázat támogatása esetén az abban foglalt pályázati célt közös együttműködéssel megvalósítsák. A pályázatban igényelt támogatás összegnek az EKF-re eső része 450 000 000 Ft/év, melyhez a főiskolára eső önerő 23,7 millió Ft, melynek két évben kell rendelkezésre állnia. A pályázat a 2010. február 15-i határidőig benyújtásra került. Az EKF témája a pályázatban: Garantált biztonságú élelmiszerlánc környezeti fenntarthatósága Az élelmiszerlánc biztonságát számos tényező fenyegeti napjainkban, melyek közül az egyik legsúlyosabbnak az éghajlatváltozásból fakadó, a biztonságot sokrétűen érintőeket tartják. Az élelmiszertermelés azonban maga is hat a környezetére a termékgyártás során óhatatlanul a környezetbe kerülő anyagok, hulladékok révén. A részprojekt célja, hogy a garantált biztonságú élelmiszertermelés környezettel való kölcsönös kapcsolatának az EKF-en magas szintű kutató munka keretében művelt területein új, a tudomány és a piaci szereplők számára egyaránt hasznosítható eredményeket hozó K+F projekteket indítson el a személyi állomány és az infrastruktúra megerősítésével. A következő témát, az első éves levelező tagozatos hallgatók részére kiírt laptop pályázatot, dr. Kis-Tóth Lajos általános és fejlesztési rektorhelyettes ismertette. Bevezetőjében hangsúlyozta, hogy az elmúlt évek központi témája a minőségi felsőoktatás, és ebbe a tehetséggondozás is beletartozik. Az idegen nyelvek ismerete és a számítógépes írástudás fontos pillérei a munkaerőpiacon való érvényesülésnek. Ez utóbbit célozza meg ez a pályázat, melyben minden BA/BSc alapképzési szakon, levelező tagozaton tanuló első éves hallgató részt vehet, összesen 512 fő. A pályázat célja a legeredményesebben tanuló tehetséges hallgatók tanulmányi munkáját egy laptoppal segíteni annak érdekében, hogy a tanulás és a hallgatói kutatómunka még sikeresebb lehessen! A pályázaton 40 db laptop kerül odaítélésre olyan alapképzésben résztvevő első éves, levelező tagozatos hallgató számára, aki egy lezárt félévvel rendelkezik, korrigált kreditindexe legalább 3,5 és a tavaszi félévre bejelentkezett. Az elbírálásra szakonként, tanulmányi eredmény alapján kerül sor. Az azonos kreditindex-szel rendelkező hallgatók esetében a magasabb teljesített kreditérték a döntő. Újabb pályázati forráshoz jutott a főiskola Központi Könyvtára. Ezt a témát ugyancsak dr. Kis-Tóth Lajos rektorhelyettes vezette fel, hangsúlyozva, hogy egy felsőoktatási intézmény legfontosabb színtere a könyvtár. A bevezetőt követően Czeglédi László, a Központi Könyvtár főigazgatója ismertette a TAMOP-3.2.4/08/1 „Tudásdepó-Expressz” – A könyvtári hálózat nem formális és informális képzési szerepének erősítése az élethosszig tartó tanulás érdekében – Könyvtárhasználók igényeinek hatékonyabb kielégítését célzó szolgáltatás-fejlesztésnevű pályázathoz kapcsolódó projektet, melynek címe: Oktatást és tanulást támogató elektronikus Szakkönyvtári Partner Portál (e-SZAPPORT). A 88 556 077 Ft összegű támogatást az EKF központi Könyvtárát, a Gyakorló Általános Iskola, Középiskola és Alapfokú Művészetoktatási Intézmény könyvtárait, Neumann János Középiskola és Kollégiumot, a Heves Megyei Levéltárat és az Egri Hittudományi Főiskolát magába foglaló konzorcium nyerte. A projekt célja egy elektronikus portál kialakítása, amelyen keresztül elérhetővé válnak a konzorcium szolgáltatásai a közoktatás feltételeinek javítására. Közös adatbázis, oktatást támogató szolgáltatások, képzések kialakítására kerül sor kettős feladattal: Fontos célkitűzés még a régióbeli iskolai könyvtárak még erőteljesebb bevonása a módszertani munkába és a kommunikációs csatornákba. Ezzel fokozni kívánják az egész életen át tartó tanulás módszertani ellátását, valamint a könyvtárosok és a használók képességeit az elektronikus tanulás terén. A projekt eredményeként várhatóan növekszik a térségben az egész életen át tartó tanulás legfontosabb bázisa, az elektronikus tanulás számossága és minősége, és az iskolai könyvtárak állományának elérhetősége. A pályázati ismertető után ismét dr. Liptai Kálmán dékán vette át a szót, hogy a Természettudás Főiskolája című TÁMOP projekt 2010 évei rendezvényeiről nyújtson átfogó tájékoztatást. A gazdag kínálatból kiemelte az elmúlt szemeszterben is népszerű Tudományos Sziesztát, ahol négy fantasztikusnak ígérkező előadás vár az érdeklődőkre. A Líceum Televízió új műsorok indításával csatlakozott a projekthez: A rendezvények széles skáláját gazdagítják még olyan események is, mint az Innovációs verseny középiskolás diákoknak, mintaprojekt jelleggel „új típusú” TDK munkák a Természettudományi Karon, iiletve rendhagyó tanórák a város és a régió diákjai számára. A rendezvényekről részletesen a http://termeszettudas.ektf.hu oldalon olvashatnak. A sajtótájékoztató zárásaként Dr. Hauser Zoltán rektor, mint az EKF-EGER-HÉSZ kosárlabda csapat egyesületi elnöke mutatta be Vaidotas Jatulevicius-t, az ERASMUS program keretében intézményünkbe érkezett litván hallgatót, aki a főiskola kosárlabda csapatát erősíti a félévben. A Litvániában korosztályos ifjúsági és utánpótlás válogatott sportoló elmondta, hogy a helyi sport mellett a diákélet és a kollégium is elnyerte a tetszését, a csapatba a néha előforduló nyelvi problémák ellenére is könnyen beilleszkedett.
Fotó: Miklós Andrea 2010 február 16. 19:15 |
| Impresszum © EKF Médiainformatika Intézet, Multimédia Kutatólaboratórium All Right reserved, 2007 |