Home
ERASMUS Students
Centre for International Relations










News

Döntött az első félidő és a litván meglepetésember


97-88-ra nyert Debrecenben a DEKE II vendégeként vasárnap este az EKF-EGER-HÉSZ férfi kosárlabdacsapata.

Az egriek azonnal eldöntötték a csatát, 32-21-re nyerték az első-, 24-18-ra a második negyedet, így félidőben már 56-39-re vezettek Rusznákék. Volt egy meglepetés játékosunk is, az ERASMUS programban az egri főiskolán tanuló litván fiú, Jatulevicius Vaidotas. A 22 éves, mozgékony, balkezes langaléta remekül beilleszkedett az együttesbe, 22 pontot szerzett és fél évig minket erősít majd.


Vaidotas egy hete van nálunk, január 31-én érkezett, hétfőtől edz velünk, jól megoldja a párharcokat, jó keze van, nagyon hasznos kosaras lehet a következő hónapokban – mondta kérdésünkre Széles-Kovács Gyula, edző. Hozzátette: különösen jól jött a bedobó érkezése ebben a sérülések miatti, centerhiányos időszakunkban. A játékos ugyanis jól mozog a palánk alatt is. A litván fiú az uniós ERASMUS oktatási program keretében, cserediákként érkezett az Eszterházy Károly Főiskolára. 22 éves, fél évet lesz nálunk, anno a 16-18 éves korosztályos válogatott tagja volt hazájában, amely híres erős kosaras múltjáról. Ha hasonlítani kell valakihez, Zsíros Gábor játékára emlékeztet a légiós szereplése, jól mozgó, balkezes, 195 centiméter magas, képzett kosarasról van szó. Hamar sikerült elintézni az igazolását, s a tréningeken, valamint a debreceni tétmeccsen látottak alapján nagyon meg van elégedve vele a szakmai vezetés.


A meccsre visszatérve, az első félidőben mi diktáltunk, teljes mértékben irányítottuk a derbit, aztán a nagy előny birtokában sajnos némiképp visszaesett az EKF-nél a dobóteljesítmény és a védekezés hatékonysága is. A záró játékrészben Sneider a döntő helyzetekben egy távolit és egy középtávolit is hintett, litván légiósunk is jókor szerzett pontot, így megtartottuk az előnyt, nem lett igazán izgalmas a végjáték. A vasárnapi meccsen a DEKE II ellen nem a centerjáték dominált, inkább a kinti emberek jó védekezése, ezen belül is leginkább a meccs vége felé jól összeálló hátsó alakzat – mondta kérdésünkre Széles-Kovács Gyula tréner. A DEKE a várakozásnak megfelelően próbált agresszíven védekezni, de a mieink jól megoldották a letámadás elleni játékot. A sok sérülés miatt abból tudtunk főzni, amink maradt, de ez most elég volt egy idegenbeli győzelemre is. Pozitívum, hogy miután a Kecskemét megverte a Baját, még inkább megerősödött az EKF-EGER-HÉSZ negyedik helyezése.


DEKE II - EKF-EGER-HÉSZ 88-97 (21-32, 18-24, 23-13, 26-28)
Egri pontszerzők:
Rusznák 23/6, Jatulevicius Vaidotas 22/3, Katona 13/3, Máté 9, Klepej 9/6, Szarvas 8/6, Sneider 7/3, Hegedűs 6/3.

Következik:
Férfi NBI/B, 16. forduló
EKF-EGER-HÉSZ - Szolnoki Fõiskola Olaj KK
2010. február 13, szombat 16.00

Forrás: Agriasport

Fotó: Zagyi Tibor


2010 február 08. 09:50
Vida Gábor