A telefon kialakulás, fejlődése


Az egyidejű vezetékes hangközlés Alexander Graham Bell (1847-1922) távbeszélő készülékével valósult meg. Bell, a skót származású, feltaláló aki Amerikában, – majd később Kanadában – élt.

 

 

1876. február 14-én nyújtotta be Washingtonban a szabadalmi hivatalhoz a távbeszélő leírását, melynek alapján neki ítélték oda a találmány kidolgozásának és bemutatásának a jogát. Elisha Gray is valami hasonló találmányon dolgozik, sőt a Western Union megbízásából Thomas Alva Edison is kísérletezni kezdett.

 

A Bell-féle telefon[1] természetesen nem hasonlítható a mai telefonhoz. A készülék egy tekerccsel körülvett állandó mágnesből állt, mely előtt egy bőr membrán volt kifeszítve, a közepén egy lágyvas darabkával. Ha a membránra rábeszéltek, akkor a lágyvas mozgásának a hatására áram indukálódott a tekercsben. A vevőkészülék felépítése pontosan ugyanilyen volt, csak ott a fordított jelenségek játszódtak le. A két készüléket, melyek áramforrást nem tartalmaztak, két szál vezeték kötötte össze. A készülék így igen gyenge hangot adott, ráadásul használata is igen kényelmetlen volt, hiszen felváltva kellett a berendezést a fülhöz illetve a szájhoz tartani, de mégiscsak telefon volt a szó mai értelmében is.

 

Az elektronikus hangátvitel modellje. Bell alapján 1876-ból.

 

 

 

 

A beszédet a mikrofon alakítja át hangfrekvenciás jellé, melyet felerősítve a hangszóró membránja hangjelekké alakít vissza.

Graham Bell, aki az első már használható telefon konstruktőre volt a philadelphiai centenáriumi világkiállításon mutatta be készülékét a nyilvánosságnak.

1876. június 25-én II. Péter Brazília császára felfigyelt a készülékre. „Bell kisétált az erkélyre és a mikrofonba bemondta szokásosan mosolyt keltő, pontatlan Hamlet idézetét …A császár döbbenten meredt a vasdobozos készülékre és, önkéntelenül felkiáltott: „Uramisten – ez beszél!”

 

Korabeli interface design: ember és a telefon között, jobbra egy többkagylós klészülék (1884).

1878. D. W. Hughes feltalálja a szénmikrofont.

1881. május 1. Megnyílik a budapesti telefonközpont. Induláskor 25 előfizetője van.

1881. Théatrophone (színházi közvetítő) Párizsban.

1883. Ericsson telefon.

 

Vezetékes világ Philadelphiában (1886)

 

1887. Bell magneto-telefonja.

1879. áprilisában PUSKÁS TIVADAR Párizsban üzembe helyezte a világ első telefonközpontját, majd Pesten a telefonhírmondót. Telefonközpont találmányát (Mo. és Fro. kivitelével megvásárolták

Telefonközpont Párizsban. 1883.

 

 

 

 

Az első műholdas telefonhívás

[1] A távbeszélő eredetileg a távíró tökéletesítésén dolgozott, mert abban az időben már nagy gondot okozott a hatalmas mennyiségű távirat továbbítása. Bell gondolata az volt, hogy egy távíró vonalon keresztül egymástól függetlenül több táviratot is lehessen továbbítani. Ehhez olyan rezgőnyelveket alakított ki, melyek csak egy adott frekvencia továbbításakor szólaltak meg. Így több, különböző hangmagasságra beállított adó is dolgozhatott ugyanazon a vonalon. 1875. június 2-án azonban meglepő dolog történt: az egyik rezgőnyelv elakadt, s amíg BELL segédje, THOMAS WATSON a rezgőnyelvet nagy pendülés közepette kiszabadította, addig Bell adókészüléke jól hallhatóan szintén megpendült. Bell ekkor ébredt rá arra a gondolatra, hogy a jelek helyett magát a hangot is elő lehet állítani elektromágnessel kombinált rendszere segítségével. BELLt ettől kezdve az új találmány izgatta igazán. Éjjel-nappal a berendezés tökéletesítésével foglalkoztak, annál is inkább, mert tudták, hogy